Az Úr előtt járó… - Keresztelő szent János napja június 24.
Az Úr előtt járó… - Keresztelő szent János napja
június 24.
„Jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról” - mondja az írás, hiszen a keresztény kozmológia szerint, Keresztelő Szent János a befelé forduló, sötétedő időszak szimbolikus megjelenítője, ki a Világosságot, az Igazság Napját, azaz Jézus eljövetelét hivatott hirdetni a keresztény hagyományban, s ezzel párhuzamosan a keresztény kalendáriumban...
A Nyári napforduló harmadnapján, június 24.-én - ahogyan Jézus tisztelettel fogalmazza -, az „Égő és Világító lámpást”, azaz Keresztelő Szent János napját ünnepli a keresztény világ.
Az Írás szerint János hat hónappal előzte meg világra jöttével a Megváltót, ezért míg a „Világ világosságát” azaz Jézust, az év legsötétebb napját, a Téli napfordulatot követő december 24-én ünnepli a keresztény naptár, addig az Úr előtt járó, születését hat hónappal megelőző „Világ lámpását”, Keresztelő János születése napját, vele átellenesen a szakrális évben, a Nyári napfordulatot, azaz legfényesebb naptári napot követő harmadnapon ünnepli a világegyház.
Így vált Jézus születésnapjával, a sötétségbe Világosságot hozó, Fény Fiú, azaz Jézus születésnapjával szemközt, a fény kiteljesedését követő harmadnapon a „Világ lámpásának”, azaz „az Úr előtt járó”, Jézus eljövetelét hirdető, Keresztelő Jánosnak az ünnepévé.
(A keresztény hagyomány kitüntetett figyelmet szentel az „Úr előtt járó” Jánosra. A szentek ünnepnapja ugyanis, a szentek Égi születésnapjához, vagyis haláluk naptári napjához kötődik, nem pedig földi születésükhöz. Kizárólag három személy, Mária, Jézus és Jézus unokatestvére, Keresztelő János az, akiknek a földi születésének – s nem égi Mennybemenetelének - a napján ünnepli személyüket a keresztény naptár.)
"...Neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell."
- mondja magáról János. Hiszen a bölcs naptárkészítők - akik tökéletes összhangba hozták a kozmosz szabályait és a keresztény ünnepkört - tudták, hogy az év delelőjét, június 21-ét, követő János napon - ha csak egy arasznyit is -, de rövidülnek már a nappalok. Az évkör átellenes pontján, a Téli napfordulatot harmadnapra követő Jézus születése után pedig hosszabbodnak azok.
Eszerint az analógia szerint említik Szent Jánost többször is égő szövétnekként, s ezért mondja Jézus, hogy János „Égő és világító lámpa volt” (Jn.5,35), ki a Messiás eljöttét hirdette egész életén át.
Innen ered az elnevezés a János Nap környékén, a lépésről-lépésre növekedő sötétségben rajzó, az egyre hosszabbodó éjszakában ezernyi lámpásként világító szentjánosbogarakról...
János vízzel, Jézus Tűzzel keresztel...
A kozmológia az évkör két felét a növekvő és a csökkenő fény okán, két félévre osztja. A Jézustól-Jánosig tartó, azaz december 21-től Június 21-ig a növekvő Fény fél éves időszakát a fényes Nap félévének szentelte, míg, a Nyári napfordulótól a Téli napfordulóig tartó, vagyis János naptól Karácsonyig tartó időszakot, hanyatló Nap, azaz a fény befelé fordulásának és a sötétség növekedésének az időszakát, a Hold félévére „keresztelte”.
Ez alapján a természeti jelenség okán mondja a kozmológia szimbólumrendszerét használó keresztény hagyomány, s maga az Írás is, hogy „míg Keresztelő Szent János vízzel keresztelt (Hold szimbólum), addig Jézus tűzzel fog keresztelni”. (Nap szimbólum).
Így válik a kozmológia törvénye szerint János, a "tüzes" Nap előtt, azaz Jézus előtt járó, „hanyatló Nap”, azaz a "vizes" Hold szimbólumává.
„...jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról”
A szimbólumok ősi tanát alapul véve a Világosság sötétség fölött aratott győzelmét hirdetve mondja az Írás Jánosról - aki már az évkör befelé forduló időszakában hirdeti a világosság eljövetelét - hogy: "Nem ő vala a Világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról”.
Hiszen János a kereszténységben betöltött szerepe, hogy utolsó prófétaként, Jézusról az Igazság Napjáról, a Világ Világosságáról prófétáljon.
Azaz mivel nem ő vala a világosság - hiszen János „csak” a befelé forduló, sötétedő időszak, a „Hold” szimbolikus megjelenítője - ezért ő Világosságot, azaz a Napot, az Igazság Napját, vagyis a sötétség óráiban megszülető a Fényt, azaz Jézus eljövetelét hivatott hirdetni a keresztény hagyományban.