Március 20-án amikor az Életadó Nap átlépi az égi egyenlítő vonalát, nem csupán a csillagászati tavasz kezdete érkezik el, hanem megnyílik az évkör egyik legszentebb kapuja: a tavaszi nap-éj egyenlőség, a Kikelet kezdete, az asztrális újév hajnalhasadása. Ezt az égi, s földi pillanatot – az asztrális hermeneutika szerint – az „esztendő reggelének”, "hajnalhasadásnak" nevezzük. Mert itt nem egyszerűen egyik évszak váltja a másikat, hanem a teremtett világ rendje mutatkozik meg újra látható módon: az Ég törvényei beleszólnak a Föld életébe, a néphagyományba, s a keresztény ünnepkör mély időrendjébe, a keresztény kalendáriumi hagyományba.

Nem a történelem ismétli önmagát, hanem az égi jelek járnak bizonyos időközönként ugyanúgy az égen, s rendre hasonló elvetemült, álszent, életellenes ideológiákat teremtenek itt, a földi létben.

A március 3-i Telihold ezért nem egyéni hangulatjelenség, hanem egy közösségi sors-jel. A Hold (nép-lélek) rendigényt, tisztázást kér, a Nap a hitet és „nagy meséket” „hamis próféciákat állítja a sorskapuba. A néplélek planétaszimbólumának elsötétülése nem eltűnés, hanem árnyékfázis: megmutatja míly könnyű eltévedni, de azt is hogy most könnyebb a tévedésből kijózanodni is, ha az ember a káosz közepette rendet talál. S e rend kulcsa: a Magyarok csillaga. Vagyis ma, a fény rendje megszakad egy pillanatra, azért hogy az ember rendje helyreálljék...

 

550 éves Hunyadi Mátyás humanista asztrológusának, a kor egyik legkiválóbb csillagászának, a későbbi Kopernikusz-féle, korszakváltó Heliocentrikus világkép megalapozójának, Johannes Regiomontanusnak az öröknaptára: a Csízió.

Ősi vágya az emberiségnek, hogy a megfoghatatlan, s a rakoncátlanul változékony időt, rendbe szedje, s annak - az életre serkentő, s az elmúlásra figyelmeztető jeleit - naptári rendbe szerkesztve „bekeretezze”, ezzel nemcsak korlátot, de egyben fogódzót is adva a mindenkor elkerülhetetlen  változásnak...