Az utolsó tavaszi próbatétel... - A fagyosszentek időjósló napjai (Május 12-14. Pongrác, Szervác, Bonifác)

Az utolsó tavaszi próbatétel... - avagy a Fagyosszentek időjósló napjai

 Május 12-13-14. - Pongrác, Szervác, Bonifác 

„Szervác, Pongrác, Bonifác

megharagszik,

fagyot ráz...”

Május virágba borult hónapja a beteljesülés, a remény és az éledő élet szimbóluma. Ebben a békés, kibomló derűben azonban ott rejtőzik a tavasz utolsó próbája: a fagyos szentek csendes, de annál kiszámíthatóbb „látogatása”. Ők azok, akiknek az emléke évezredes természeti tapasztalatban gyökerezik, s akik a nevét ma is félve suttogják a kertészek, a szőlőművesek, s a jó gazdák. No meg mindazok, kik érzik még az idő körforgásának élő ritmusát...

Az egykori csízió kalendáriumok az ég járását és az idő fordulását figyelve a közösségi rítusok, a szakrális ünnepek és a szellemi bölcsességek tárházaként arra intették a régmúlt emberét, hogy felismerve parányi életének ciklusosságát, az Anyatermészet ritmusában, elhelyezze magát e nálánál jóval nagyobb teremtői rendben. Ez a rituális tudatosság segített számára megérteni, s békével elfogadni helyét, rendjét és erejét az Isten által teremtett Rendben, a kozmikus világban.

A Fagyosszentek triásza: Pongrác, Szervác, és Bonifác éppen e ciklikusság őrzői, az emberi remény és kiszolgáltatottság tavaszi határvonalának szent őrei, a régi világ archaikus emberének az Anyatermészetet is szent rítusokkal „befolyásolni képes” szimbólumai. 

A három Fagyosszent jeleit azonban nemcsak a régmúlt embere figyelte egykor, hanem ma is együtt élünk vele... Hiszen a jelenségnek megvannak a meterológiai okai, amellyel már Hegyfoky Kabos 1886-ban is foglalkozott „A május havi meterológiai viszonyok Magyarországon” című művében, melyben kifejtette , hogy míg ezidőtájt Északnyugat Európában általában légnyomási maximun, addig Keleten és Délkeleten alacsonyak a légnyomási viszonyok, a kettő között elhelyezkedő Közép-Európában, így a magyar Alföldön pedig ennek „isszuk meg a levét”... Azonban az időjósló bölcsességek nem pusztán meteorológiai ismeretek, hanem az archaikus világkép máig élő lenyomatai, ahol az emberi munka, a természet szellemei és a naptár szentjei között ma is elevenen él a Teremtő és a teremtett világ törékeny kapcsolata...

A „kapunyitó” - Pongrác (május 12.)

Szent Pongrác, a Fagyosszentek sorának első alakja, mintegy „kapunyitó” a május eleji éjszakai fagyokokat „hozó” időjós szentek sorában.  Az ókeresztény vértanú a 3. század végén, Diocletianus császár üldöztetésének idején, 14 éves korában szenvedett kínhalált.  A legenda szerint Pongrác nemcsak a rendíthetetlen hitéért, hanem az ebből fakadó, különleges áldozatvállalásáért is emlékezetes maradt. Ő volt az, aki hitét megőrizve, elviselte a legnehezebb megpróbáltatásokat, és a kereszténységért tett áldozatával sokakat hitében megerősített. Nem véletlenül kapott különleges szerepet kapott a néphagyományban, hiszen az időjósló néphit szerint Pongrácon „múlott”, miként alakul az év termése. Pongrác napján ugyanis gyakran hirtelen hideg szél támad, és a meleg májusi napokat hűvös ború váltja fel. Ennek okán született mega mondás is a nép ajkán: „Ha Pongrác fagy, szőlőnek bajt hagy.”

Pongrác neve figyelmeztetés: a május eleji melegség után könnyen jöhet még hajnali fagy, mely elviszi a gyümölcs-kezdeményeket, károsítja a zsenge hajtásokat. Vagyis az év ezen szakasza még mindig egyfajta határvonalat képez a kerek esztendőben: a már reményteli terményekben dús jövő, és a vissza-vissza térő, „gonosz tél” között, ahol a természet kegyelme és szeszélye még bárhogy dönthetett. Szent Pongrác áldozathozó története ezért a vallásos hagyományon túl, a természet törvényeinek mélyebb megértésére is rávilágít: ideje ekkor felkészülni a jövő termése érdekében...

A „szigorú bíró” - Szervác (május 13.)  

Szent Szervác legendái szerint a 4. században élt Maastricht püspöke volt, aki szigorúan kemény és kérlelhetetlen hitével vált ismertté. A néphagyományban ő a második a sorban, ki hideget és „elzárást” hozó szentté vált, hiszen évköri minőségében ő az ki a termékenység kapuit még nem engedi teljesen kitárulni...

Számos legendája közül, talán a legismertebb: mikor Isten ostora, Atilla és hunjai a bűnben élő Róma falaihoz közeledett Szervác éppen az apostolok sírjánál - angyali figyelmeztetésre -, kegyelemért fohászkodva imádkozott. A harmadik nap végén látomásában Szent Péter jelent meg előtte, ki azt mondta neki: a gallok bűnei miatt Isten ítélete nem marad el, azonban szülővárosát, Maastrichtet Isten megkíméli. Szervác néhány nappal később, 384. Pünkösd hétfőjén, május 13-án halt meg. Sírját soha nem lepte be a hó, még ha körülötte zuhogott is a hóesés. Később templomot emeltek a szent sírja fölé, amely gyógyító erejű, búcsújáró hellyé vált. Szervác hajdani jámbor népszerűségére jellemző, hogy legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak rokonai voltak...

Az időjárásjósló népi kalendárium szerint a hozzá kapcsolódó fagyok különösen veszélyesek lehetnek: a fiatal növények megbetegszenek, ha ekkor az ember fohászából, az alázattal elvégezendő kerti munka tettre kész erejéből, és a természet kegyéből nem kapnak elegendő védelmet. Szervác napján a nép gyakran éjszakai őrjáratokat tartott a kertekben, figyelve a hőmérsékletet, hogy füstöléssel és tüzeléssel előzzék meg a fagy képében jövő, gonoszság okozta károkat. Úgy tartották, ha Szervác fagyot hoz, az a „föld áldásán” ejt sebet.

Az utolsó „ártó”... - avagy Szent Bonifác, a Fagyosszentek záróalakja, a hit védelmezője (május 14.)

Szent Bonifác, akinek égi születésnapját május 14-én ünnepeljük, a fagyosszentek triászának utolsó tagja Pongrác és Szervác után. Bár nevét sokan csak a májusi fagyokkal kapcsolatban ismerik, történelmi és vallási szerepe jóval gazdagabb, és jelentősége túlmutat az időjárási jóslások világán.

Bonifác a 4. században élt, Kis-ázsiai származású, római vértanú volt, ki 306-ban (mások szerint 307 körül) szenvedett mártírhalált. A legendák szerint pogány úrnőjének, Aglaének szolgájaként indult el Rómába, hogy keresztény vértanúk ereklyéit megszerezze Úrnője számára. Azonban amikor szemtanúja lett a keresztények kínzásának, ő maga is megtért, és nyilvánosan vállalta hitét, mely kiállásával, a hit védelmezőjeként, maga is vértanúvá vált. Fejét vették, majd később az ő földi maradványait vitték vissza Aglaéhez, aki Bonifác példájára, maga is kereszténnyé vált, s ereklyéi fölé templomot is emeltetett. Személyével megtestesítette az őszinte megtérés és a hűség erejét. Szent volt, aki bár nem született „szentnek”, de azzá lett, mert vállalta a krisztusi megpróbáltatást.

A néphitben Bonifác neve összefonódott a tavasz végének legzordabb időjárási fordulataival. Ő a fagyosszentek harmadik, záró alakja, akinek névünnepén, gyakran újabb hideg hullám sújtja a természetet. A néphit szerint, Bonifác napján még megérkezhet az utolsó fagyos „csípés”, ám ha ezt is túlélték a növények, akkor végre beköszönthetett a meleg, termékeny tavasz. Bonifác példája egy emlékeztető arra, hogy a világ törékeny egyensúlya - bármi történjék is -, mindig új lehetőségeket kínál a termékeny jövő számára. Így vált a harmadik fagyosszent az utolsó próbatétel szimbólumává: aki őt is „túléli”, annak már nem kell tartania az időjárás szeszélyes viszontagságaitól.

„Pongrác, Szervác, Bonifác,
Mind fagyosszent, bosszús pajtás.”