550 éves Hunyadi Mátyás humanista asztrológusának, a kor egyik legkiválóbb csillagászának, a későbbi Kopernikusz-féle, korszakváltó Heliocentrikus világkép megalapozójának, Johannes Regiomontanusnak az öröknaptára: a Csízió.

Amint az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az Óesztendő végén, s az Újesztendő küszöbén számvetésként, összegzésként én is visszatekintek a magunk mögött hagyott évre. A Csízió Blog 5. születésnapján, a 2025-ös év mundán- tehát világasztrológiai asztrál-hermeneutikai írásaiból válogattam! Fogadják oly nagy szeretettel, ahogy készültek, s olvassák értő figyelemmel azok az egyénre, nemzetre, országra, s világra vonatkozó tanulságait!

Verses csízió-ének, a 2026-ban, 555. éves Regiomontanus-féle Csízió előtt tisztelegve...

 

Szent István apostoli király koronázásának 1025. évfordulója előtt tisztelegve 
(Az Archiregnum születése Karácsony fényében című sorozat 2. része)

Szent István apostoli király koronázásának 1025. évfordulója előtt tisztelegve 

Telihold idején a Nap a Rastaban fényterében a Draco fejének, a Sárkány csillagkép éber szemének csillogásában ragyog. Amikor a Telihold Napja a Sárkány szemébe „lép”, az idő minősége is a Sárkány szemével néz: tekintetévé válik: szigorúan, könyörtelen élességgel néz rá a világra. Nem tűri a ferdeséget, nem engedi a mellébeszélést. Amit látni kell, azt most nem lehet tovább leplezni. 

A kígyó arra a belső erőre tanít, amely képes levetni a régit és új egyensúlyt találni: ahol a gyógyulás nem a seb elfojtása, hanem a seb természetének megértése és renddé alakítása. November utolsó napjaiban, amikor a szeretet és béke csillaga, a Vénusz valamint a szó és a párbeszéd planétája, a Merkúr a Kígyó csillagkép szívében áll együtt, a 2025-ös Vénusz-év beavató pontjára világít rá!

A kígyó alakja az emberi civilizáció kezdetétől a rejtett tudás jelképe volt — annak a megkülönböztető erőnek a szimbóluma, amely felismeri, mi rombolja és mi gyógyítja a lélek rendjét.

A rejtett béke mandalája állt össze az égen 2025. november 20-án kora reggel. Ez az „isterium finis” pillanata: „a dolgok isteni befejezése, a latin hagyományban az a záróaktus, ahol a sors lezárja mindazt, amit az ember már nem tud. Amikor valami régóta rothadó, elhallgatott, elmaszatolt világállapot kimúlik, hogy helyet adjon annak, amit az Eget irányító Szellem már régen megírt... Mert az Égiek velünk vannak, ám vajon mi Ővelük?

A fejünk felett ható Merkúr és Mars „szó-csatája” nem egyszerű kommunikációs zavar, hanem az igazság vizsgája, a szó igazságharca...Amely mögött ott lüktetnek a nemzet régi sebei, a nemzeti önbecsülés sokaknak fájó repedései, a nemzettudat történelmi sérelmei, a nemzet ellen (ma is) elkövetett bűnök mélyből feltörő érzései – mindaz, amit a magyarság lelke jó ideje hordoz magában.